E-közigazgatás 2023    Flottamenedzsment ősz    Kollégából felettes   Dokumentumkezelés   Regulatory

 

GasCon 2016

Bevezető

Idén januárban komoly kereskedés indult meg a CEEGEX-en, melyről előadás formájában hallhatunk a szervezett gázpiac tájékoztatásában, illetve a piaci szereplők is megvitatják mindezen kérdéseket egy kerekasztal-beszélgetés során.

Magyarország gázellátását tekintve is történtek változások, megkezdődött a gázszállítás a szlovák-magyar interkonnektoron idén márciusban és a Hosszú távú szerződéssel kapcsolatban is folyamatban vannak az egyeztetések.

Többek között ezeket a megváltozott környezeti és gazdasági viszonyokat veszi sorra rendezvényünk kormányzati,hatósági, hivatali, szolgáltatói előadások és vállalati ESETTANULMÁNYOK által választ keresve a felvetett kérdésekre.

A rendezvény főbb témái:

  • A földgázpiac hosszú távú kihívásai és a lehetséges válaszok
  • ENKSZ: Első Nemzeti Közműszolgáltató működése és jövőbeni tervei: az ENKSZ előadása
  • Portfólióátvételek, szolgáltatóváltások az egyetemes szolgáltatások piacán: kerekasztal-beszélgetés a FŐGÁZ és a MÁSZ részvételével
  • Aktuális feladatok a Balancing Network Code bevezetésével kapcsolatban a Hivatal tájékoztatásában
  • Távadat-átviteli rendszer: Hivatali, KOM, és vállalati megközelítés
  • Korrekciós elszámolás: Hivatali és elosztói megközelítés
  • A 2015-ös szabályozási változások hatásai: kW/h-ra történő átállás, Balacing direktíva I.-es modellje, Gázév-váltás, kapacitáslekötések: Hivatali és szállítói oldalról
  • CEEGEX: kereskedési változások a gázplatformon

Rendezvényünk szólni kíván:

  • Az egyetemes szolgáltató, elosztó, földgáz-kereskedő, szervezett földgázpiaci, szállító és rendszerirányító, tároló, PB-szolgáltató vállalatok vezérigazgatóihoz, valamint közép- és felsővezetőihez az alábbi területeken:
    • gazdaság
    • műszaki-üzemeltetés
    • stratégia
    • kereskedelem
    • pénzügy
  • Gázfogyasztó vállalatok közép- és felsővezetőihez és energiapolitikai szakértőihez
  • Erőművek szakembereihez
  • Gázkitermeléssel foglalkozó cégek képviselőihez
  • A szabályozási oldal és a hatóság érintett szakembereihez
  • Az energiaszektorban tevékenykedő tanácsadó és szolgáltató cégek szakembereihez

valamint mindazon vezetőkhöz és munkatársakhoz, akiket érintenek a szektorban zajló változások, és tájékozódni kívánnak a gázpiac jövőjét illetően.

Előadók

Eddigi előadóink:

  • Bali Gábor, Földgázpiaci szakértő
  • Bálint Norbert, Tanácsadó, FŐGÁZ CNG Kft.
  • Belák Péter, Közmű Kompetencia Központ vezető, Hewlett Packard Enterprise
  • Farkas Zoltánné, Főosztályvezető Földgáz-felügyeleti és  Árszabályozási Főosztály, Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal
  • Fejesné Jenei Csilla, Egyetemes szolgáltatás igazgató, FŐGÁZ Fővárosi Gázművek Zrt.
  • Dr. Ferenczi Kristóf, Partner, Andrékó Kinstellar Ügyvédi Iroda
  • Fülöp Péter, Elemzési osztályvezető Piacfelügyeleti és Ellenőrzési Főosztály, Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal MEKH
  • Gellényi Zoltán, Igazgató, FGSZ Zrt.
  • Dr. Grabner Péter, Energetikáért felelős elnökhelyettes, Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal MEKH
  • Lajtai Roland, Vezérigazgató, CEEGEX Zrt.
  • Melis András, EON Mérési szakterület vezető
  • Miklós László, Tanácsadó, az FGSZ Zrt. igazgatóságának tagja , FGSZ Zrt.
  • Molnár László Attila,  Hálózatgazdálkodás vezető, TIGÁZ-DSO Kft.
  • Molnár László, Főtitkár, energetikai szakértő, Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület
  • Mörcz Andrea, Főosztályvezető-helyettes Földgáz-felügyeleti és  Árszabályozási Főosztály, Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal
  • Nagy Zoltán, Ügyvezető igazgató, MÁSZ Magyar Áramszolgáltató Kft.
  • Német Zoltán, Termelési igazgató, MMBF Földgáztároló Zrt.
  • Németh László, EON Mérési Központ vezető
  • Papp Tibor, Head of Commodity Derivatives Sales, OTP Bank Nyrt.
  • Sándor Balázs Benedek, Főosztályvezető-helyettes Földgáz-felügyeleti és Árszabályozási Főosztály, Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal
  • Sárosdi György, Gázkereskedelmi vezető szakértő, Global NRG Zrt.
  • Dr. Szentkuti Dániel, Jogtanácsos, MVM Magyar Villamos Művek Zrt.
  • Vöő Kristóf, Vezérigazgató, KOM Központi Okos Mérés Zrt.
  • Zarándy Tamás, Energetikai üzletág igazgató, Századvég Gazdaságkutató Zrt.
  • Zámbó Balázs, Üzletfejlesztési igazgató, ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt.

1.nap

8:30 Regisztráció

8:50 Megnyitó az IIR és a nap elnöke részéről

A nap elnöke: Miklós László, Tanácsadó, az FGSZ Zrt. igazgatóságának tagja, FGSZ Zrt.

Az állam szerepvállalása az energiaszektorban

9:00-9:45 A földgázpiac hosszú távú kihívásai és a lehetséges válaszok

  • A földgáz megváltozó szerepe a hazai energiaellátásban
  • A hazai földgázfogyaszasztás előrejelzése 2030-ig szektorális bontásban
  • Bizonytalanságot okozó tényezők a földgázfelhasználás jövőbeli alakulásában
  • A cseppfolyósított földgáz (LNG) térhódítása – kínálati piac kialakulása
  • Paradigmaváltás a gázpiacon, avagy kialakulóban az egységes világpiaci földgázár?
  • Az európai csővezetékes földgázszállítási útvonalak lehetséges átrendeződése
  • Milyen lépések révén alkalmazkodhat Magyarország a megváltozó európai földgázpiaci helyzethez?
  • Milyen intézkedések révén fékezhető a hazai földgázkitermelés visszaesése?
  • Milyen iránytűt kövessen a hazai energiaszektor? – avagy készülőben a 2030-ig szóló Nemzeti Energia- és Klímaterv

Előadó: Zarándy Tamás, Energetikai üzletág igazgató, Századvég Gazdaságkutató Zrt.

9:45-10:30 Az energiaunió gázpiacra vonatkozó kulcselemei és célkitűzései

  • Mit jelent az energiaunió: közös gázbeszerzést, vagy valami mást? Hol tartunk, és mit várhatunk tőle?
  • Miért indokolt a tagállamok és harmadik országok közötti kormányközi energiaügyi megállapodásokra vonatkozó szabályozás módosítása?
  • A közös érdekű (PCI) projektek második listája
  • Milyen hatása lesz az Északi Áramlat II.-nek és a horvát LNG terminálnak a régió piacaira?
  • A cseppfolyósított földgázra (LNG) és a földgáztárolásra vonatkozó EU stratégia
  • Ki feleljen az ellátás biztonságáért és mi legyen a válsághelyzeti ellátás alapelve a jövőben?
  • Milyen változásokat hoz a válság megelőzésében és kezelésében a földgázellátás biztonságának megőrzéséről szóló új EU rendelet?

Előadó: Miklós László, Tanácsadó, az FGSZ Zrt. igazgatóságának tagja, FGSZ Zrt.

10:30-11:00 Kávészünet

11:00-11:45 ENKSZ: Első Nemzeti Közműszolgáltató működése és jövőbeni tervei

  • Milyen üzleti modellben gondolkodnak?
  • Hogyan integrálhatóak az átvett portfóliók? Harmonizáció: műszaki, üzemeltetési rendszerek
  • Ha nem is nyereségesen, de legalább veszteségek nélkül tudnak-e működni? Megtakarítások
  • Melyek az első félév, év tapasztalatai?
  • Milyen ügyfélszolgálatot képzelnek el: egy nagyot, vagy több kis regionálisat?
  • Milyen forrásportfóliót fognak alkalmazni? Árszabályozás
  • Hogy tervezik az operatív lebonyolítást?
  • Van-e az elosztók, a vezetéktulajdon tekintetében stratégiájuk?
  • Mi várható az áram és távhőszolgáltatásban?
  • Mit terveznek a jövőben?
  • Mi lesz a rendszerüzemeltetőkkel? Meg kívánja-e vásárolni az állam?
  • Milyen elképzelések vannak az infrastruktúra kapcsán, hogy ez hatékonyan működjön?
  • Mi lesz a hatékonytalan területekkel? Mi lesz a felügyeleti szervekkel?

Előadó: Zámbó Balázs, Üzletfejlesztési igazgató, ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt.

Az ENKSZ a változtatás jogát fenntartja.

11:45-12:15 Kihívások az integrált közmű piacon

  • Üzleti, informatikai és kommunikációs kihívások
  • Az új működésben rejlő szinergiák
  • Technológiai és üzleti szinergiák

Előadó: Belák Péter, Közmű Kompetencia Központ vezető, Hewlett Packard Enterprise

12:15-13:00 A gáz szerepe a gépjármű-hajtásban

  • Európai kitekintés, hazai kitekintés a CNG terén
  • Töltőállomások, töltőállomások felépítése
  • Töltőállomások Európában, Magyarországon
  • Hogyan állnak a folyamatok?
  • Milyen hálózati lefedettséggel kell rendelkezni? ide vonatkozó Európai Úniós irányelv
  • CNG-vel hajtott járművek, környezetvédelmi és gazdasági előnyök, biztonság
  • Hazai jogszabályi előírás

Előadó: Bálint Norbert, Tanácsadó, FŐGÁZ CNG Kft.

13:00-14:00 Ebédszünet

14:00-15:00 Portfólióátvételek, szolgáltatóváltások az egyetemes szolgáltatások piacán – Kerekasztal-beszélgetés

  • Hogyan történt az átvétel?
  • Mi vezethette a multinacionális cégeket, hogy kérjék az ESZ engedélyük visszavonását?
  • Hogyan segítette a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal a folyamatot?
  • Mi volt a legnagyobb kihívás? Hogyan oldották meg?
  • Jelentkeznek-e a költségmegtakarítások?
  • Milyen stratégia mentén alakítják az ügyfélszolgálati és számlázási rendszerüket? Egységes lesz-e, vagy külön-külön?
  • A portfólióátvételek mellett még tudnak újabb Ügyfeleket is „szerezni”?
  • A szabadpiaci szereplők hogy látják ezt?
  • Mik a tapasztalatok?

A kerekasztal beszélgetés résztvevői:

Bali Gábor, Földgázpiaci szakértő, EnergiQ Kft.

Fejesné Jenei Csilla, Egyetemes szolgáltatás igazgató, FŐGÁZ Fővárosi Gázművek Zrt.

Nagy Zoltán, Ügyvezető igazgató, MÁSZ Magyar Áramszolgáltató Kft.

15:00-15:45 Gázár alakulása a nemzetközi folyamatok hatására Magyarországon

  • Mi van a gázárak csökkenésének háttérben?
  • Milyen hatással van az olajárak esése a gázárakra? Látják-e ennek hatását és milyen távon?
  • Hogyan hatott az olajárak csökkenése az olajindexált gázárra, az olajindexált és a tőzsdei ár versenyképességére? Gázárazási portfóliók
  • Mennyire lesz tartós ez az ár, az alacsony gázár? Piaci egyensúlyról van-e szó, vagy egy átmeneti időszak?
  • Milyen árak alakultak ki Magyarországon a kiskereskedelmi piacon az elmúlt években?
  • Milyen hatása van a gázár csökkenésének:
  • az energiapiaci beruházásokra,
  • megújuló energiaprojektekre? VS Paks II?
  • Mi várható az árak tekintetében? Hogy alakulnak az olaj és gázárak?
  • Rezsicsökkentett gázár vs. versenypiaci gázár Magyarországon 2016/2017

Előadó: Bali Gábor, Földgázpiaci szakértő, EnergiQ Kft.

15:45-16:15 Kávészünet

Gázipar jövője

16:15-17:00 A gázellátás fejlődése: A vezetékes és LNG bázisú gázellátás Európában

  • A jövőbeli európai gázellátás alakulása. Honnan jön a gáz, és milyen formában? Marad-e az orosz gáz dominanciája vagy a nyugati irányú LNG import veszi át a főszerepet?
  • A nemzetközi olajárak hatása a gázárakra és az európai gázellátásra
  • Milyen hosszú távú vezetéképítések vannak folyamatban? Nemzetközi interkonnektorok és LNG terminálok létesítése
  • Hogy állnak a nemzetközi vezetékek:
  • Az Északi Áramlat bővítése
  • A Tanap vezeték szerepe
  • Az osztrák-magyar HAG vezeték bővítése?
  • Agri vezeték jövője
  • A Török Áramlat szerepe
  • Feltámad-e a Nabucco és Déli áramlat?
  • Milyen hatása lehet annak, hogy az LNG szektor fejlődik: egyre több cseppfolyós gáz érkezik Európába? USA szerepe, mint gázexportőr?
  • Mennyire szaporodik az LNG kikötők száma? Kik terveznek ilyet Nyugaton és régiónkban?
  • Miként fog eljutni az orosz gáz Magyarországra rövid és hosszútávon? Ukrán helyzet
  • Mi lesz, ha 2019-ben lejár az orosz-ukrán tranzitszerződés? Mi lesz utána?
  • Milyen a szlovák vezeték kihasználtsága, hasznosíthatósága?

Előadó: Molnár László, Főtitkár, energetikai szakértő, Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület

17:00 A konferencia első napjának zárása

2.nap

8:30 Regisztráció

8:50 Megnyitó az IIR és a nap elnöke részéről

A nap elnöke: Dr. Korényi Zoltán, Címzetes egyetemi docens, ny. igazgató

9:00-10:00 Földgáz-kapacitás gazdálkodás – az új lehetőségek elemzése

  • Mi miatt teremtődtek meg az újfajta kapacitásgazdálkodás lehetőségei?
  • Mely piaci szereplők tudnak élni az újfajta kapacitásgazdálkodás lehetőségével?
  • Milyen adatok szükségesek a kapacitásgazdálkodás megvalósításához?
  • Milyen előnyökkel jár a kapacitásgazdálkodás?
  • Milyen kockázatokkal kell számolni a kapacitásgazdálkodóknak?
  • Milyen hatása lesz a kapacitásgazdálkodásnak a piacra?
  • Mik a fejlődési lehetőségek?

Előadó: Bali Gábor, Földgázpiaci szakértő, EnergiQ Kft.

10:00-10:30 Aktuális feladatok a Balancing Network Code bevezetésével kapcsolatban

  • jogszabályi környezet
  • kihívások
  • ÜKSZ

Előadó: Dr. Grabner Péter, Energetikáért felelős elnökhelyettes, Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal

10:30-11:00 Kávészünet

11:00-11:30 Az adatvédelmi szabályozás jelentősége az energiapiac szereplői számára

  • Változóban lévő energiapiac – központi szerepben az adat  
  • Európai kitekintés – adatkezelési megoldások az Európai Unióban
  • A jelenlegi adatvédelmi szabályozási keretek
  • Milyen főbb változásokat jelent az energiapiaci szereplők számára az Európai Unió új Adatvédelmi Rendelete
  • Felkészülés az új adatvédelmi szabályozás bevezetésére 

Előadó: Dr. Ferenczi Kristóf, Partner, Andrékó Kinstellar Ügyvédi Iroda

11:30-12:00 Korrekciós elszámolás MEKH

  • Mi az, ami a MEKH határozat alapján megvalósult?
  • Milyen módosítást terveznek a gyakorlatban?
  • Hogyan működik? Hivatali oldalról bemutatva
  • Korrekciós: meddig tart? Hogyan fog kifutni, lefutni?
  • Visszafelé értékelés: hogyan működik? MEKH, elosztói, kereskedői oldal

Előadó: Farkas Zoltánné, Főosztályvezető Földgáz-felügyeleti és  Árszabályozási Főosztály, Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal

12:00-12:45 Korrekciós elszámolás: vállalati tapasztalatok

  • Milyen technikai feladatokat kellett megoldani a felkészülési időben?
  • Hol áll a folyamat? Mik a tapasztalatok jelenleg a korrekciós elszámolás tekintetében?
  • További lehetséges folyamatfejlesztési irányok.

Előadó: Molnár László Attila, Hálózatgazdálkodás vezető, TIGÁZ-DSO Kft.

12:45-13:45 Ebédszünet

13:45-14:30 A magyarországi földgáztárolás jövője

  • Az MMBF Zrt. földalatti gáztárolója
  • Magyarországi földgázfogyasztás vs. igénybevett tárolói kapacitások
  • A földgázpiac változása tárolói szempontból
  • A tárolók kihasználtsága - lehetséges műszaki és kereskedelmi következmények
  • Az EU LNG és földgáztárolói stratégiája, illetve annak hatása a magyarországi földgáztárolásra
  • A tárolói hozzáférés szabályozásában rejlő problémák
  • Lehetőségek a tárolók kihasználtságának javítására

Előadó: Német Zoltán, Termelési igazgató, MMBF Földgáztároló Zrt.

14:30-15:15 Kockázatkezelés a gázpiaci kereskedések során

  • Mennyire nyert teret a TTF-es árazás a magyar piacon? kereskedők, nagyfogyasztók, bankok
  • Milyen kapcsolódó piaci - pénzügyi szolgáltatások ismertek ehhez kapcsolódóan?
  • Kockázatkezelési megoldások árkockázathoz kapcsolóan: Pl.: az időjárás-viszonyok: hőmérséklet és fogyasztás összefüggése, pénzügyi kompenzáció az időjárás-derivatívák alapján
  • Hogyan tudják rögzíteni az árakat? Hogyan lehet átjárni egyik formulából a másikba?

Előadó: Papp Tibor, Head of Commodity Derivatives Sales, OTP Bank Nyrt.

15:15-15:45 Kávészünet

15:45-16:30 Gázpiaci aktualitások a REMIT tükrében

  • Hogyan kell elképzelni egy, a REMIT alapján működő piacfelügyeletet?
  • Miért fontos az adatszolgáltatás?
  • Adatszolgáltatási tapasztalatok
  • Tőkepiaci szabályozás és a REMIT közötti összefüggés

Előadó: Fülöp Péter, Elemzési osztályvezető Piacfelügyeleti és Ellenőrzési Főosztály, Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal MEKH

16:30-17:15 REMIT tapasztalatok vállalati oldalról

  • REMIT szabályozás átfogó bemutatása
  • elismert vállalatcsoporti/vertikálisan integrált vállalatcsoporti működés és a REMIT
  • a konkrétság dilemmája
  • a haladéktalan közzététel kihívásai
  • üzleti titok-közérdekű adat-bennfentes információ
  • harmadik országokkal kapcsolatos kérdések
  • belső szabályzat és felelősségi rendszer kialakításának gyakorlati szempontjai

Előadó: Dr. Szentkuti Dániel, Jogtanácsos, MVM Magyar Villamos Művek Zrt.

17:15 A konferencia második napjának zárása

3.nap

8:30 Regisztráció

8:50 Megnyitó az IIR és a nap elnöke részéről

A nap elnöke:

2015-ös szabályozási változások hatásai

9:00-10:00 A 2015-ös szabályozási változások hatásai: Hivatali oldalról

kWh-ra történő átállás

  • Milyen változások várhatók október 1-jéig, az elosztói végpontokig bevezetendő átállás miatt?
  • Milyen feltételrendszerrel valósul majd meg?
  • Milyen szinten állnak a folyamatban lévő jogszabályi rendelkezések?

Balacing direktíva I.-es modellje

  • Milyen modell kerül októbertől bevezetésre? Mi a célja az új modellnek?
  • Mennyivel lesz komplikáltabb a jelenleg használt modellhez képest?
  • Milyen kötelezettséget jelent a piaci szereplőknek?

Egyéb a Hivatalt érintő kérdések

  • Melyek az új kapacitáslekötés szabályozási kérdései és tapasztalatai? – Kapacitáslekötés várható változásai
  • Milyen regionális együttműködés van folyamatban a Nemzeti Szabályozó Hatóságok között? – Fejlesztések a régióban, közös érdekeltségű projektek

Kihívások 2017. január 1-jéig a 20-100-asok esetében: MEKH

  • Miként fog megvalósulni a 20-100-as távadat-átviteli rendszer kiépítése és integrációja a gázelosztókhoz?
  • Mennyiben lesz más a 20-100-as esetében a rendszer kiépítése a 100-as fölöttihez képest, ahol ez már megvalósult?
  • Milyen piaci változást várnak ettől? Lesz-ehatása a fogyasztásra?
  • Milyen információkat kell a MEKH-hez küldeni?

Előadó: Farkas Zoltánné, Főosztályvezető Földgáz-felügyeleti és  Árszabályozási Főosztály, Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal

10:00-10:45 A 2015-ös szabályozási változások hatásai: a szállító szemszögéből

  • A 2015-ben bevezetett szabályozási változások tapasztalatai:
  • Kapacitáskiosztási eljárások,
  • Határkeresztező kapacitások lekötése
  • Lekötési időszakok változása
  • Gázév-váltás
  • Energiaegység-változás
  • Egyensúlyi tartás tapasztalatokról

Előadó: Gellényi Zoltán, Igazgató, FGSZ Zrt.

Az előadás az előadó által módosításra kerül.

10:45-11:15 Kávészünet

11:15-12:00 Árszabályozási kérdések a földgázterületen

  • Mennyiben érinti a gázpiaci szereplőket az, hogy költség-felülvizsgálat  zajlik a villamosenergia és gázszektorban?
  • A költség-felülvizsgálattal érintett területek és ennek ütemezése
  • jogszabályi környezet változása
  • Mit lehet tudni a 2017. január 1-jétől  meginduló új árszabályozási periódusról?

Előadó: Mörcz Andrea, Főosztályvezető-helyettes Földgáz-felügyeleti és Árszabályozási Főosztály, Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal

Távadat-átvitel – távfelügyeletek

12:00-14:00 Távadat-átviteli rendszer kiépítése

  • Törvényhozás előzményei DSO szemmel
  • Piaci felkészültség
  • A DSO megoldás lehetőségei
  • Anyag- és szolgáltatás- beszerzés folyamata
  • Mérés- adatgyűjtés rendszerének kialakítása
  • Elszámolás folyamatának illesztése
  • Projekt tapasztalatok, a jövő kérdései

Előadók:

Melis András, EON Mérési szakterület vezető

Németh László, EON Mérési Központ vezető

Közben ebédszünet 12:30-13:30 között

14:00-15:00 A KOM Zrt. feladatai és kötelezettségei

Távadat-átviteli rendszer kiépítése: KOM

  • Együttműködés a Mintaprojekt érdekében, Partnerprogram.
  • Mit tartalmaz a 26/2016-os számú kormányrendelet az okos mérés kapcsán.
  • Mintaprojekt műszaki terjedelme.
  • Mintaprojekt státusza.
  • Társadalmi tudatformálás eszközei.
  • A Mintaprojekt lezárását követő időszak kérdései.

Smart metering, Smart Grid: ez a jövő!

  • Milyen elképzelések vannak az okos méréssel kapcsolatban? Az okos mérés szerepe, jövője, felhasználása
  • Milyen EU-s kötelezettségnek szükséges megfelelni 2020-ig? A smart mérők: a jövőbe mutató törekvés

Előadó: Vöő Kristóf, Vezérigazgató, KOM Központi Okos Mérés Zrt.

15:00-15:30 Kávészünet

15:30-16:45 CEEGEX: kereskedés a gázplatformon – Előadás és kerekasztal-beszélgetés

A felvezető előadás témakörei:

  • Változó szabályozói környezet
  • Változó piaci igények – nemzetközi tendenciák
  • Trendkövetés a CEEGEX-en – folyamatosan bővülő szolgáltatások
  • Egyensúlyozás a CEEGEX kereskedési platformján
  • 2016. évi kereskedési eredmények

A kerekasztal-beszélgetés tervezett témakörei:

  • Mire van igénye a piacnak?
  • Milyen gázpiaci platformok várhatóak? FGSZ, CEEGEX, MEKH hogyan látja? Gáz tréderek
  • CEEGEX és FGSZ együttműködése: Milyen új termékeket terveznek?
  • Mikor kerülnek ezek a piacra? Határidők
  • Mi változott a CEEGEX-en, mi az oka a januári nagy forgalomnak?

A kerekasztal-beszélgetés felvezetőelőadója:

Lajtai Roland, Vezérigazgató, CEEGEX Zrt.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:

Gellényi Zoltán, Igazgató, FGSZ Zrt.

Lajtai Roland, Vezérigazgató, CEEGEX Zrt.

Sándor Balázs Benedek, Főosztályvezető-helyettes Földgáz-felügyeleti és Árszabályozási Főosztály, Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal

Sárosdi György, Gázkereskedelmi vezető szakértő, Global NRG Zrt.

16:45 A rendezvény zárása

 

 Együttműködő partnerünk:

Hewlett Packard Enterprise

 

 

 

Médiapartnerünk:

Részletek

Rendezvény kezdete: 2016. június 14. 9:00
Rendezvény vége: 2016. június 16. 17:00
Részvételi díj 369.000 HUF+ÁFA
Early bird határidő 2016. május 6.
We are no longer accepting registration for this event

Csoportos kedvezmény

Résztvevők száma Részvételi díj/fő( HUF+ÁFA)
1 369,000.00
2 352,050.00
3 342,050.00

Ez a webhely a böngészés tökéletesítése érdekében cookie-kat használ.