E-közigazgatás 2023    Flottamenedzsment ősz    Kollégából felettes   Dokumentumkezelés   Regulatory

 

Tudatos utánpótlás-tervezés 2 napos szeminárium

Bevezető

Mit ad?

Tudást , ismereteket, gyakorlatot és konkrét módszereket!

A két napos szeminárium során a teljes folyamatot, annak egyes lépéseit és módszereit górcső alá vesszük. Szimuláció segítségével próbálhatják ki a résztvevők a lépéseket a gyakorlatban is.

Fény derül rá, hogy mi a karrier- és az utánpótlás-tervezés közötti különbség? Megvizsgáljuk, hogy melyek azok a területek, ahol érdemes utánpótlás-tervezéssel foglalkozni, és melyek, ahol nem? Hogyan kezelhető az utánpótlás-tervezés időfaktorának kiszámíthatatlansága? Beszélünk az oktatási rendszerrel való kapcsolatot,együttműködés.

Megtervezzük az utódlás-tervezéshez kapcsolódó belső kommunikációt. Megnézzük melyek a legjobb utánpótlás tervező rendszerek, tervezést segítő eszközök. Sorra vesszük a hiba lehetőségeket is.

Milyen módszerrel?

A szeminárium alapvetően saját élményre épülő tréning, ahol elméletben és gyakorlatban sajátíthatja el a témakörhöz kapcsolódó ismereteket.

Előadóink

A program szakmai vezetője és trénere: Nagy Andrea , tanácsadó, tréner, Parrish & Crawler International

Vendégelőadóink:

Friedl Zsuzsanna , HR igazgató, Microsoft Magyarország

Müller Diána , Képességfejlesztés és Stratégiai HR szakértő, MOL Csoport

Nagy Andrea , HR kompetencia központ vezető, Magyar Telekom

 

A tréning szakértője és vezetője: Nagy Andrea, a Parrish & Crawler International tanácsadója

Tényszerűen

  • Tanácsadó, Tréner – Parrish & Crawler International
  • Főszerkesztő, HR szakértő - JAM Blog és HRCafe
  • Korábban: 13 évnyi nagyvállalati tapasztalat, PanTel, OTP, Commerzbank, Vodafone,
  • HR Manageri és Emberi Erőforrás tanácsadói diploma.

További részletek:

Életszerűen
Képekben látó, hivatásáért lelkesedő, gyakorlatias, a dobozokat és előítéleteket ostromló. Hiszi, hogy a komoly szakmai tartalom is lehet izgalmas és sodró. Hiszi, hogy a fejlődés egy olyan folyamat, amely a résztvevők számára (is) élvezetes, valódi eredményeket jelentő közös munka. A valódi beszélgetéseket, a jó gondolatokat és a nevetést pedig különösen szereti.

Kiemelt témái
Generációk és Hivatások
X, Y, Z, BB és Veterán. De mit jelent mindez? És tényleg hatással van a kiválasztásra, a beillesztésre, az életpályára, a vezetői feladatokra, a motivációra? A válasz igen. A jó hír pedig az, hogy minden generáció értékes. Hogy mi a feladatunk HR szakemberként, vezetőként? Hogy segítsük az együttműködésüket, ismerjük a generációs jellemzőket és bátran építsünk rájuk.

Vezetői kihívások
A vezetők szerepe évről-évre nehezebb. A válság időszakában átszervezések, költségcsökkentések és karcsúsítások követték egymást. A mozgástér mára gyakorlatilag elfogyott. Az egyetlen lehetőség arra, hogy jól működő, eredményes csapatunk legyen, ha a kollégáinkat fejlesztjük, támogatjuk őket abban, hogy erősségeikre építve, fejlesztendő pontjaikon dolgozva érjék el a kitűzött célokat.

Virtuális management
A jelen kor aktuális kihívása a fizikai, kulturális távolságok áthidalása szervezeten, sőt egy adott csoporton belül. Néha a kollégák más kontinensen, néha csak külön emeleten ülnek. Néha az otthoni munkavégzés vagy az eltérő időbeosztás okozza a különbséget. Hogyan lehet ezekkel a jellemzőkkel megáldott csapatot építeni sikeresen? Vezetőként mire kell felkészülni? Izgalmas téma, ugye?

Munkáltatói márka
Márka fogyasztók vagyunk. Már nem csak a kávé és a mosópor választásánál befolyásolja döntésünket mindaz, amit az adott termékről tudunk. De mire hat a munkáltatói márka, tehát mindaz, amit az adott szervezetről munkáltatóként tudunk? Arra dolgozunk-e ott, elkötelezettek vagyunk-e, a frissen végzett szakemberek választják-e az iparágunkat, a vevőink felelős működésű vállalatnak látnak-e minket. És még valami! Munkáltatói Márkája akkor is van a szervezetnek, ha nem tud róla vagy nem foglalkozik vele.

Szólni kíván

Kinek szól?

HR vezetőknek , HR szakértőknek és területi vezetőknek. Azoknak, akik hisznek benne, hogy nem csupán az kulcskérdés a szervezetek számára, hogy jelen pillanatban ki tölti be akulcspozíciókat, de az is, hogy 5 év múlva kik lesznek ezekben a szerepekben.

Misztikusnak tűnik ? Tervezhetetlennek? Jobb, erre nem is gondolni?

Sokan látják így, pedig jól tervezhető, előre átgondolható és felépíthető területről beszélünk.

Megmutatjuk hogyan!

Program

Első nap – 2015. március 18.

9:00 – 10:30 Az utánpótlás-tervezésfolyamata

  • Mitől olyan összetett és bonyolult, hogy a legtöbb szervezetben nem vagy csak részben működik?
  • Hogyan bontsuk egyszerű lépésekre?
  • Hol rejtőznek a buktatói?
  • Mi a nulladik lépés?
  • Hol kezdődik a folyamat és milyen lépésekből áll?

10:30 – 10:50 Kávészünet

10:50 – 12:30 Első lépésSzervezeti stratégia, HR stratégia, célok

  • Az utánpótlás-tervezést a jelenben végezzük, a jövőre készülve azzal. Lássuk, melyek azok a források, amelyekből levezethetjük, pontosan mire is kell készülnünk?
  • Tisztázandó kérdések, stratégia döntések. Melyek azok a pontok, amelyben a HR dönt és miben szükséges a menedzsment állásfoglalása?
  • Mely szinteken szükséges az utánpótlás-tervezés? Vezetői posztok? Kiemelt területek? Szakértői pozíciók? Hogyan azonosíthatjuk be?

12:30 – 13:30 Ebéd

13:30 – 15:00 Második lépésKompetenciákreflektorfényben

  • Hogyan állítható össze a szervezet kompetencia készlete?
  • Melyek a jelenben szükséges kompetenciák az egyes pozíciókban és hogyan tervezhetem meg, a jövő kompetencia készletét?
  • Hogyan lehet mindez egyszerű, érthető és a szervezet számára is jól követhető?

15:00 - 16:30 Harmadik lépésForrások és lehetőségek

  • Ha már tudom, kikre van szükségem, hol és hogyan érhetem el őket?
  • Hogyan építhetek és üzemeltethetek olyan munkáltatói márkát, amely az én célcsoportomat szólítja meg?
  • Van-e dolgom a közösségi médiában?
  • Feladatom-e a kapcsolatépítés a felsőoktatással? Hogyan tegyem ezt felelősen és hatékonyan?
  • Hogyan lehetek sikeres a tehetségekért folytatott versenyben? Miként tűnhet ki a vállalatom?

Előadó: Müller Diána - Képességfejlesztés és Stratégiai HR szakértő, MOL Csoport

16:30 Az első szemináriumi nap vége

Második nap – 2015. március 19.

9:00 – 10:30 Negyedik lépésNézzünk a jövőbe

  • Hogyan hat a munka világára a technikai fejlődés? Miként alakul át a világ körülöttünk?
  • Hogyan hat mindez a HR szervezetre? Te a változás élére tudsz állni?
  • Milyen szervezeti kompetenciákat, skilleket érdemes fejleszteni, ha a jövőre készülünk?

Előadó: Friedl Zsuzsanna , HR igazgató, Microsoft Magyarország

10: 30 – 10: 50 Kávészünet

10:50 – 12:30 Ötödik lépés - Megvalósítás

  • Hogyan fogjak neki? Milyen részfeladatokból épül fel a folyamat?
  • Hogy időzítsem? Kit vonjak be?
  • Milyen formokat használjak? Hogyan dokumentáljak?
  • Milyen költségekkel számoljak?
  • Hogyan tervezzek előre?

12:30 – 13:30 Ebédszünet

13:30 – 15:00 Hatodik lépésGyakorlati tapasztalatok, folyamatos fejlődés

  • Gyakorlati tapasztalatok egy nagy szervezet életéből,
  • Hogyan készítsem fel a vezetőket arra, hogy az utódlásuk kérdéskörében is stratégiai partnerek legyenek?
  • Hogyan készítsem fel a tehetségeket, utánpótlás program résztvevőket arra, hogy az előrelépésük több változótól függ?
  • Miként hozhatom mozgásba a szervezetet?
  • Milyen összefüggés van egy stratégiai változás és az utódlás-tervezés, tehetség menedzsment témakörök között?

Előadó: Nagy Andrea , HR kompetencia központ vezető, Magyar Telekom

15:00 – 16:20 Hetedik lépés – Összegzés és tervezés

  • A programot zárjuk, de a munka oroszlánrésze még csak most kezdődik. Segítünk az első lépésekben, a tervezésben.
  • Választ adunk a felmerült kérdésekre és megvitatjuk a dilemmákat.
  • Megkeressük az első egyéni lépéseket és tervezünk.

16:30 A második szemináriumi nap vége

A tréning szakmai partnere:

Részletek

Rendezvény kezdete: 2015. március 18. 9:00
Rendezvény vége: 2015. március 19. 17:00
Részvételi díj 249.000 HUF+ÁFA
Early bird határidő 2015. február 13.
We are no longer accepting registration for this event

Csoportos kedvezmény

Résztvevők száma Részvételi díj/fő( HUF+ÁFA)
1 249,000.00
2 236,550.00
3 224,100.00

Ez a webhely a böngészés tökéletesítése érdekében cookie-kat használ.