E-közigazgatás 2023    Flottamenedzsment ősz    Kollégából felettes   Dokumentumkezelés   Regulatory

 

A visszajelzés művészete - Bizalom és kölcsönösség = motiváció és hatékonyság

Bevezető

A visszajelzéseknek sok célja van: motiváció, támogatás, elismerés, a bizalom mélyítése, alkalom teremtése arra, hogy visszajelzést kérjünk és adjunk egyben. Fontos, hogy elismerjük munkatársaink teljesítményét, és biztassuk őket, amikor jó munkát végeznek. Ugyanakkor fontos, hogy segítsünk másoknak megérteni a viselkedésük negatív következményeit, és olyan új viselkedésformák irányába terelni őket, amelyekkel hatékonyabban érhetik el mind a saját, mind pedig a szervezet céljait.

Vezetők számára is elengedhetetlen lenne, hogy folyamatos, de legfőképpen őszinteségen alapuló visszajelzést kapjanak környezetüktől és közvetlen beosztottjaitól.

A visszajelzés akkor igazán hatásos, KONSTRUKTÍV, ha nem egyirányú üzenetekből áll, hanem kölcsönös megbeszélésen alapul. Azaz, valójában nem csak „adásról”, hanem „fogadásról” is, azaz kölcsönös párbeszédről van szó.

A tréning tartalmából

Visszajelzés vezető és beosztott, valamint a csoporttagok között:

  • Hogyan jelezzen vissza beosztottjának / kollégájának?
  • Mikor, milyen esetekben adjon visszajelzést?
  • Hogyan közölje a kritikát, hogy ne sértsen, de mégis célba érjen?
  • Ismerje meg a különböző visszajelzés-technikákat
  • Tanuljon meg visszajelzést ne csak adni, hanem kapni is!
  • Hogyan fejlessze folyamatosan visszajelzés-kultúráját?

 

Tréner

Fehér István tanácsadó-partner, HR szakértő, szervezetfejlesztő, tréner, coach, Szoritész Bt.

1969-ben született Kecskeméten. Egyetemi tudását az ELTE-n sajátította el pedagógia, andragógia szakon, média és mozgóképkultúra fakultáción. Majd elkötelezett ELTE-sként ugyanitt üzleti coach képesítést szerzett.

Sokféle munkakörnyezetben dolgozott a kezdeti években, kitartását azonban a pénzügyi szektorban eltöltött 21 év igazolja. Dolgozott közvetlen kapcsolattartóként ügyfélkezelésben, illetve sales oldalon egyaránt. Ezek a tapasztalatok kiváló alapokat teremtettek, ahhoz, hogy később a tudását HR oldalon kamatoztassa. Szakmai képzések fejlesztője, oktatója, majd szervezetfejlesztéssel, többféle szakmai területen kiválasztással, vezető fejlesztéssel foglalkozik, nemzetközi szakmai kapcsolatokat tart multikulturális környezetben. Sokat dolgozik vezetőkkel kiválasztási folyamatokban, sikeresen használja az AC/DC módszertant.

Coach-ként erősségének az odafigyelést, az aktív hallgatást tartja, az adott ügyfélre, problémára szabott módszertanokkal támogat.

Gyakorló hatha jóga oktatóként a legfontosabbnak tekinti a szellemi és fizikai rugalmasságot.

Súlyponti témái: tehetségmenedzsment, kiválasztás-támogatás, értékesítésfejesztés, munka-magánélet egyensúlya, vezetőfejlesztés.

Program

A visszajelzéseknek sok célja van: motiváció, támogatás, elismerés, a bizalom mélyítése, alkalom teremtése arra, hogy visszajelzést kérjünk és adjunk egyben. Fontos, hogy elismerjük munkatársaink teljesítményét, és biztassuk őket, amikor jó munkát végeznek. Ugyanakkor fontos, hogy segítsünk másoknak megérteni a viselkedésük negatív következményeit, és olyan új viselkedésformák irányába terelni őket, amelyekkel hatékonyabban érhetik el mind a saját, mind pedig a szervezet céljait.

Vezetők számára is elengedhetetlen lenne, hogy folyamatos, de legfőképpen őszinteségen alapuló visszajelzést kapjanak környezetüktől és közvetlen beosztottjaitól.

A visszajelzés akkor igazán hatásos, KONSTRUKTÍV, ha nem egyirányú üzenetekből áll, hanem kölcsönös megbeszélésen alapul. Azaz, valójában nem csak „adásról”, hanem „fogadásról” is, azaz kölcsönös párbeszédről van szó.

A tréning tartalma:

Visszajelzés vezető és beosztott, valamint a csoporttagok között:

  • Hogyan jelezzen vissza beosztottjának / kollégájának?
  • Készüljön fel tudatosan a visszajelzés-adásra
  • Adjon úgy visszacsatolást, hogy a másik fél fejlődése a cél!
  • Milyen gyakran szükséges visszajelzést adnia?
  • Mikor, milyen esetekben adjon visszajelzést?
  • Hogyan készüljön fel a visszajelzésre?
  • Mikor tegyük meg szóban és mikor írásban?
  • A visszajelzés és a bizalom kapcsolata.
  • Hogyan közölje a kritikát, hogy ne sértsen, de mégis célba érjen?
  • Válassza meg a megfelelő stílust!
  • Mindig fogalmazzon egyértelműen!
  • Ismerje meg a különböző visszajelzés-technikákat
  • Testreszabott technikák alkalmazása
  • Tanuljon meg visszajelzést ne csak adni, hanem kapni is!
  • Hogyan fogadja a kritikai észrevételeket?
  • A reagálás típusai
  • Miként reagáljon Ön beosztottja / kollégái visszajelzésére?
  • Milyen reakciót adjon beosztottjával / munkatársával szemben megfogalmazott kritikára ért visszacsatolásra?
  • Hogyan fejlessze folyamatosan visszajelzés-kultúráját?

Visszajelzések adása speciális helyzetekben: amikor a beosztott kék galléros…

  • Miként kommunikálja visszajelzését egyértelműen, érthetően a termelősoron dolgozó beosztottjának?
  • Mit kell mindenképpen elkerülnie egy munkatársi megbeszélés során?
  • Milyen (kommunikációs) eszközökkel tudja elnyerni kékgalléros munkatársai bizalmát a beszélgetések alkalmával?
  • Mikre kell különösképpen figyelnie idősebb munkavállalókkal és gyakornokokkal folytatott beszélgetések / visszajelzések esetén?
  • Mit tegyen, ha valaki nem tudja, vagy nem akarja megértetni azt, amit mond?
  • Iránymutatások nehéz társalgási szituációk esetére: felvételi-, felmondási-, bíráló beszélgetések és bértárgyalások
  • Ötletek és megoldások ellenállás kezelésére – Hogyan állítsa a munkatársakat saját oldalára azokban a helyzetekben, amikor megosztott a csoport?

Tanuljon meg teháthelyesen visszajelzést adni a magasabb teljesítmény érdekében. A megfelelő módon, megfelelő keretek között adott megfelelő visszajelzéssel nagy mértékben elő lehet segíteni a munkatársak szakmai és személyes fejlődését egyaránt.

Mire készíti fel a helyes visszajelzés-technika elsajátítása?

  • Könnyedén átesik az éves teljesítményértékelésen úgy, hogy az közben az Ön fejlődését is szolgálja,
  • A munkaviszony elején, a próbadió alatt és utána segítséget nyújt mind a vezetőnek, mind a beosztottnak az észrevételek megfelelő módon történő kommunikációjában,
  • Amikor új csapattag érkezik , az szintén okot adhat arra, hogy a régi munkatársaknak megfelelő visszajelzést adjunk bizonyos szituációkban (további bátorítás, motiválás stb.),
  • Olyan helyzetekben is jó eszköz, amikor a munkatársak leterheltek. Ilyenkor különösen érdemes pozitív visszajelzéseket adni, hogy elkerüljük a burn-out effektust,
  • Továbbá az őszinte visszajelzésekkel tompíthatóak a konfliktusok, vagy legalábbis olyan irányba terelhetőek, amelyek facilitálják a munkahelyi team-ek teljesítményét.

 

Részletek

Rendezvény kezdete: 2022. december 09. 9:00
Rendezvény vége: 2022. december 09. 17:00
Részvételi díj 169.000 HUF+ÁFA
Early bird határidő 2022. október 21.
We are no longer accepting registration for this event

Ez a webhely a böngészés tökéletesítése érdekében cookie-kat használ.