E-közigazgatás 2023    Flottamenedzsment ősz    Kollégából felettes   Dokumentumkezelés   Regulatory

 

Beszerzés Kompakt Kurzus

Bevezető

A beszerzési tevékenység a vállalat számos részterületére kiterjed, nemcsak a szorosan vett beszerzési területekre. A beszerzésért felelős szakembereket már régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy vajon érdemes-e központosított beszerzést alkalmazni, mit érdemes központosítani a költséghatékonyság érdekében és mi az, amit meg kell hagyni a leánynak, a demand shaping alkalmazása mit eredményezhet a megtakarítások terén és hogyan valósítható meg a spend management?

Mindemellett szintén releváns kérdés, hogy mi a beszerzés feladata azokban az esetekben, amikor adott tevékenység szorosan nem kapcsolódik a beszerzéshez, mégis befolyással és hatással lehet a vállalat egészére és akár a beszerzők feladataira is: HR, Marketing és IT szolgáltatásbeszerzés kérdései.

Rendezvényünk mindezeket az aktuális és fontos kérdéseket hívatott bemutatni, választ ad többek között a small buy – kis értékű termékek és szolgáltatások beszerzésének kérdéseire, a beszerzés – Compliance és a korrupciómegelőzés összefüggéseire és arra, hogy hogyan lehet a beszerzés hatékonyságát, a beszerzői eredményességet, valamint a szállítói teljesítményértékelést mérni?

Szólni kíván

Rendezvényünk szólni kíván:

  • Lokális és regionális beszerzési vezetőkhöz, szakértőkhöz, főmunkatársakhoz, specialistákhoz
  • Purchasing, procurement, illetve sourcing managerekhez, osztályvezetőkhöz, szakemberekhez
  • A szolgáltatás beszerzések területén tevékenykedő munkatársakhoz: HR, Marketing, IT beszerzőkhöz
  • Supply chain és logisztikai vezetőkhöz, igazgatókhoz
  • Beszerzési projektekben érintett szakemberekhez, bármilyen funkcionális területről
  • Cégvezetőkhöz, pénzügyi, stratégiai és üzletfejlesztési vezetőkhöz

Továbbá szívesen látjuk a beszerzési tanácsadókat, valamint a beszerzést támogató informatikai, vállalatirányítási rendszereket szállító tanácsadó és szolgáltató vállalatok képviselőit is.

Főbb témák

A rendezvény főbb témái:

1.nap: Beszerzési kontrolling: a beszerzés eredményessége, beszerzői és szállítói teljesítményértékelés

  • Központosított beszerzés: igen, vagy nem?
  • A beszerzés mérése és hatékonysága
  • Demand Shaping és Sped management - ESETTANULMÁNY!
  • Beszerzői, szállítói teljesítményértékelés – kapcsolódás a sourcing-hoz
  • Beszerzés – Compliance és korrupciómegelőzés kapcsolata

2. nap: Szolgáltatásbeszerzés a vállalati struktúrában

  • HR szolgáltatásbeszerzés a beszerzésben
  • Marekting szolgáltatásbeszerzés fontosabb sarokpontjai
  • IT szolgáltatásbeszerzés a vállalati működésben
  • Small Buy - kis értékű termékek, szolgáltatások beszerzése
  • Tárgyalástechnia beszerzésspecifikusan

Szakemberek

Szakembereink:

  • Bene Tibor, IT manager, CWT Utazási Iroda
  • Farkas Attila, Stratégiai beszerző vezető, UniCredit Bank Hungary Zrt.
  • Kepenyes Csilla, Stratégai beszerzési osztályvezető, Magyar Telekom Nyrt.
  • Kovács Gábor, Független Compliance szakértő
  • Gellén Gábor, SCM Manager, Vodafone Magyarország Zrt.
  • Lantos Gábor, Corporate beszállító fejlesztő mérnök, Elasztomer termék kategória, Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft.
  • Nagy Péter, Category Buyer/Indirect Procurement, LEGO Manufacturing Kft.
  • Tóth Balázs Endre, Global Category Manager Marketing, Deutsche Telekom
  • Török Mihály, Beszerző, AUDI Hungária Motor Kft.

1.nap

8:30 Regisztráció

8:50 Az IIR Megnyitója

9:00-10:30 A beszerzés szerepe és helye a szervezetben

  • Mennyire vonják be egyes területek folyamataikba a beszerzést?
  • Be fog-e integrálódni a Supply Chain-be, vagy a pénzügybe?
  • Hol van igazán a beszerzésnek a helye? Milyen előnyei, hátrányai vannak, ha:
  • pénzügy
  • Supply Chain része
  • máshol található, egyéb más terület részét képezi a beszerzés?
  • Merre tart a beszerzés? Milyen innovációk, trendek, újdonságok aktuálisak jelenleg a beszerzési tevékenységben?
  • Melyek azok az elektronikus eszközök, amelyek segítik, egyszerűsítik a beszerzést? – Vállalatirányítási rendszer, dokumentumkezelés, archiválás, elektronizálás

Központosított beszerzés létrehozása, gyakorlati megvalósítása

  • Mi az, amit érdemes központosítani a költséghatékonyság érdekében?
  • Mennyire szektorfüggő, vagy projektfüggő a központosítás kérdése?
  • Milyen kategóriamanagement mellett érdemes központosítani és mi az, amit meg kell hagyni a leánynak? – Pl.: Több cégből álló cégcsoportnál, amit különálló managementű cégek alkotnak
  • Milyen gyakorlati megvalósítások vannak? – multi környezet
  • Melyek a központosítás előnyei, hátrányai?

Előadó: Gellén Gábor, SCM Manager, Vodafone Magyarország Zrt.

10:30-10:45 Kávészünet

10:45-11:45 A beszerzés mérése, eredményessége, hatékonysága, költséghatékonyság – demand shaping – spend management

  • Hogyan mérjük a beszerzést?
  • Milyen mód lehet jól mérni a beszerzés munkáját, eredményét, hogy hozza-e az elvárt megtakarításokat?
  • Milyen megtakarításokat lehet elérni, ha hatékonyan alkalmazzák a demand shaping-et, ha folyamatosan felülvizsgálják és összefésülik cégen belül az igényeket? – Deutsche Telekom-os példa
  • Hol van a beszerzés szerepe a folyamatban? – köztes kontrolláló és felülvizsgáló szerep: rugalmasság vs kontroll
  • Mennyiben támogatja a kontroll és a szigorúbb szerződéses feltételek rendszere (szabályozási háttér) a költséghatékonyságot?
  • Hogyan valósítható meg a spend management?

Előadó: Kepenyes Csilla, Stratégai beszerzési osztályvezető, Magyar Telekom Nyrt.

11:45-12:45 A szállítói értékelés alkalmazása a beszállítói lánc biztonságának és a beszerzési tevékenység eredményességének növelésére

  • Hogyan szolgálja a beszállító értékelési rendszer a beszerzési szervezet céljainak elérését?
  • Hogyan lehet mérhetővé tenni a beszállítók hatékonyságát?
  • Milyen mérőszámokat érdemes alkalmazni a beszállítók mérésére?
  • Hogyan használjuk fel a beszállító értékelések eredményeit a beszállítói bázis összeállításakor illetve az egyes ajánlatok összehasonlításakor?
  • Hogyan lehet összehasonlítani egy új beszállító várható teljesítményét a már meglévő beszállító bázis teljesítményével? Hogyan lehet megbecsülni az új beszállító várható teljesítményét már az első tapasztalatok megszerzése előtt?

Előadó: Lantos Gábor, Corporate beszállító fejlesztő mérnök, Elasztomer termék kategória, Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft.

12:45-13:45 Ebédszünet

13:45-14:45 Beszerzői teljesítményértékelés, KPI-k, fejlődési potenciál, megtartás, minőségi csere?

  • Milyen időtálló módszerek vannak a beszerzői teljesítményértékelésnél?
  • Melyek a trendszerű, de aktuális teljesítményértékelések?
  • Milyen gyakorisággal kell ezt mérni?
  • Mikor mondjuk azt, hogy egy beszerző jól teljesít?
  • Hogyan tudjuk mérni az egyes beszerzők teljesítményét?
  • Miként lehet ösztönözni, teljesítmény fokozókkal, bónuszokkal is árnyalni a beszerző és beszerző közötti teljesítménybeli különbségeket? – megtartás kérdése
  • Mennyire specializált az adott terület? Kell-e vagy lehet-e specializálódni az operatív és a stratégiai feladatok területére?

Előadó: Farkas Attila, Stratégiai beszerző vezető, UniCredit Bank Hungary Zrt.

Az előadás az előadó által módosításra kerül.

14:45-15:45 Beszerzési belső ügyféltükör, belső vevői elégedettségnövelés eszközei, helyzetfelmérés módja, akciók meghatározása, közös ügy – Kerekasztal-beszélgetés

  • Mit tudnak a beszerzésről, a beszerzés folyamatairól a „belső ügyfelek”, a vállalat egyes részlegei? Milyen feladat mennyi ideig tart?
  • Mérik-e a belső igénylők elégedettségét a beszerzéssel kapcsolatban?
  • Mik azok az eszközök, amik alkalmazhatóak ennek növelésére?
  • Milyen fejlettségi stádiumban érdemes ezt a felmérést lefolytatni?
  • Milyen mértékben szükséges a kapott eredményeket „akciótervvé” alakítani?

Kerekasztal beszélgetés moderátora:

Farkas Attila, Stratégiai beszerző vezető, UniCredit Bank Hungary Zrt.

A kerekasztal beszélgetés résztvevői: a nap előadói

15:45-16:00 Kávészünet

16:00-17:00 Beszerzés – Compliance- Korrupciómegelőzés

  • Hogyan épüljön fel? Milyen feladatokat vonjon magához?
  • Miként valósítható meg a beszállítók átvizsgálása?
  • Ki mit tesz beszerzőként azért, hogy fel se merüljenek korrupciós esetek?
  • Ki mit tesz azért, hogy:
  • a versenysemlegességet,
  • a teljes átláthatóságot biztosítsa?
  • a beszerzési policy megvalósítása megtörténjen?
  • Milyen gyakorlati lépéseket tehet a beszerző az elvek, a policy megvalósításához?

Előadó: Kovács Gábor, Független Compliance szakértő

17:00 A szeminárium első napjának zárása

2.nap

8:30 Regisztráció

8:50 Az IIR Megnyitója

9:00-10:15 Szolgáltatásbeszerzés általános mérföldkövei

  • Mennyiben átültethető a termelésbeszerzési logika a szolgáltatásokra? Országosan ugyanaz a cég tudja-e ellátni az adott szolgáltatást? - Takarító szolgáltatás, Őrzés védelem, Épület/létesítményüzemeltetési egyéb szolgáltatások ...
  • Milyen megoldások lehetségesek a szolgáltatás beszerzésnél? Házon belül kell külön beszerzőcsapatot kialakítani, külső tanácsadót megbízni, vagy közösen együtt a cég a tanácsadóval együtt bonyolítsa a beszerzést?
  • Mely szolgáltatást érdemes kiszervezni és mit nem?
  • Milyen kockázatok vannak szolgáltatások kiszervezésénél?
  • Alternatív ötletek saját csapat, munkaerő kölcsönzés + szakértői kontroll felállítása
  • Szolgáltatási paraméterek, KPI-ok meghatározása és SLA-k kialakítása

Szállítói minősítés – szolgáltatások – elektronikus eszközök

  • Milyen módon lehet egy szolgáltatásnál alkalmazni az elektronikus eszközöket? Pl.: aukció, lehet-e katalogizálni?
  • kiválasztásnál: aukció
  • működtetésnél: katalógus
  • Tett-e erre már valaki kísérletet?
  • Milyen gyakorlati megvalósítások történtek erre vonatkozóan?
  • Erre mi volt a reakció a társosztályok részéről?
  • Mennyire használható a standardizálás a szolgáltatásoknál és milyen esetekben elképzelhető?

Előadó: Nagy Péter, Category Buyer, LEGO Manufacturing Kft.

10:15-10:45 Kávészünet

Szolgáltatásbeszerzés lépésről lépésre

10:45-14:45 Szolgáltatásbeszerzések sajátosságai területspecifikusan

Közben ebédszünet 12:45-13:45 között

HR Szolgáltatás beszerzés

  • Hogyan lehet az egyes HR tevékenységeket összehangolni?
  • Mi az elvárás a beszerzés felé a HR szempontjából:
  • Munkaerő-kölcsönzés: gyakornokok, fejvadász cégek kiválasztása esetében,
  • Oktatás: szakképzés, tanfolyamok, nyelvoktatás megszervezésénél,
  • Utazások megszervezésekor? – szálloda kiválasztása külföldön és itthon
  • Jóléti szolgáltatások
  • Munkavédelem
  • Melyek a prioritások a HR szemszögéből?
  • Mennyiben jelentős a személyes kapcsolatok megléte, rendszere a kiválasztási folyamatban és milyen hozzáadott értéket képvisel a „bejáratott utakhoz” való ragaszkodás?
  • Mennyiben helyezhető ez a szempont az anyagi megfontolás elé?
  • Lehet-e eredményes az on-line aukcióztatás?

Előadó: Tóth Balázs Endre, Global Category Manager Marketing, Deutsche Telekom

Marketing szolgáltatás beszerzés

  • Hogyan néz ki a beszállítói piac? Milyen a felépítése? – Direkt, vagy ügynökségeken keresztül?
  • Ügynökségi bevételek
  • Melyek az ATL és BTL eszközök jellemzői?
  • Hogyan és milyen hatékonysággal lehet mérni egy marketingköltés eredményét?
  • Hányan vásárolnak adott hirdetés eredményeképpen?
  • Hány személyhez jut el a hirdetés és közülük hányan vásárolnak?
  • Melyik megoldás a leghatékonyabb online marketingköltésnél: inkább szakosodott, vagy általános portálokon hirdessenek?
  • Miként lehet bevételi számokhoz kötött árazást kialakítani?
  • Hogyan tudja elérni a beszerző (a beszállítóknál), hogy lejjebb vigye az árat változatlan minőség biztosítása mellett?
  • Milyen adóvonzata van a cég számára a rendezvényeken, konferenciákon való résztvevői, kiállítói megjelenés?

Előadó: Tóth Balázs Endre, Global Category Manager Marketing, Deutsche Telekom

IT Szolgáltatásbeszerzés

  • Hol különül el az IT és a beszerzés, hol válik szét a felelősség?
  • Miben tér el az IT beszerzés a többi szolgáltatásbeszerzéstől?
  • Melyek az IT-beszerzés feladatai a különböző szervezeti formák esetében?

Hogyan zajlik egy sikeres beszerzés?                                              

  • Valóban szükségessé vált a beszerzés?
    • Megfelelően ismerjük a rendelkezésre álló eszközeinket?
    • Megoldható lenne a felmerülő probléma beszerzés nélkül is?
  • A beérkező ajánlatok kezelése és értékelése
    • Az ajánlatok értékelésének szempontrendszere
    • Mely kritériumok lesznek a nagyobb súlyúak a döntésben?
  • Hogyan valósul meg a beszerzés?
    • Minden felmerülő igény megvalósult-e?
    • Üzembe tudott-e állni a megvásárolt eszköz?
  • Hogyan mutatható ki, hogy sikeres volt a beszerzés?
    • Milyen kontrolling eszközök ajánlatosak az IT beszerzés esetében
    • Melyek a jó beszerzés mérőszámai?
  • Utánkövetés
    • Elérte-e a beruházás a kívánt célt?

ROI – Tegye mérhetővé a megtérülést!

  • Mennyi az elfogadható megtérülés?
  • Mérés módszerei, technikái, illetve a mérés folyamata – Hogyan számolható ki a ROI?
  • Mennyire lehet az eredményeket számszerűsíteni?
  • Hogyan lehet a megtérülést mérni olyan beruházások, projektek esetén, ami kevésbé megfogható eredménnyel jár?
  • Hogyan lehet a megtérülést mérni olyan beruházások, projektek esetén, ami nem csak IT oldalra terjed ki, illetve az eredmény nem IT oldalon jelentkezik?

Előadó: Bene Tibor, IT manager, CWT Utazási Iroda

14:45-15:45 Small Buy - kis értékű termékek, szolgáltatások beszerzése

  • Hogyan lehetséges kezelni a kis értékű termékek, szolgáltatások beszerzését?
  • Milyen megoldások vannak a gyakorlati kivitelezésre, ha nincs szerződött partner ezek beszerzésére?
  • Mik az egyes megoldások előnyei, hátrányai?
  • Hogyan, mi alapján definiálhatóak ezek a beszerzések?
  • Értékhatár alapján, (kontrollálatlan beszerzés veszélye)
  • Termékcsoport meghatározás szerint?
  • Egyéb megoldások
  • Milyen Compliance nehézségeket vet fel az ad hock jellegű termékek, szolgáltatások beszerzése?
  • Honnan jött, ki engedélyezte, miért, hol? Compliance mutató

Előadó: Török Mihály, Vezető Általános Beszerzés Építészet/Gyártó Berendezések Jármű-/Motorgyár, AUDI HUNGARIA MOTOR Kft.

15:45-16:00 Kávészünet

16:00-17:00 Tárgyalástechnika: tanulható egyáltalán? Technikák, rutin vagy személyiség kérdése a siker? – Előadás és kerekasztal-beszélgetés

  • Mennyire tanulható, tanítható a tárgyalástechnika?
  • Mennyiben a személyiségbeli tulajdonságok meglétének, nem meglétének kérdése a jó beszerzői érdekérvényesítés?
  • Milyen széleskörű kompetencia szükséges, hogy jól tudjon a beszerző tárgyalni? Tanult tudás: egyetem + aktuális tudás frissítése
  • Meddig érdemes próbálkozni a tárgyalástechnika tanításával?
  • Milyen későbbi problémákat eredményezhet beszerzési területen a nem megfelelő kompetenciájú személy kiválasztása? – panaszkezelésnél, érvelésnél ok-okozati összefüggés

Előadói felkérés folyamatban

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői a nap előadói

17:00 A szeminárium zárása

Részletek

Rendezvény kezdete: 2014. július 02. 9:00
Rendezvény vége: 2014. július 03. 17:00
Részvételi díj 169.000 HUF+ÁFA
Early bird határidő 2014. május 16.
Helyszín Mercure Budapest City Center
We are no longer accepting registration for this event

Csoportos kedvezmény

Résztvevők száma Részvételi díj/fő( HUF+ÁFA)
1 169,000.00
2 161,550.00
3 154,100.00

Ez a webhely a böngészés tökéletesítése érdekében cookie-kat használ.